WhatsApp Blog

Pár nappal ezelőtt hét éves lett a WhatsApp. Elképesztő út áll mögöttünk és az elkövetkezendő hónapokban még nagyobb hangsúlyt fektetünk különböző biztonsági szolgáltatásokra, és még több opciót fogunk biztosítani, hogy kapcsolatot tudj tartani azokkal az emberekkel, akik fontosak a számodra.

Az évfordulók azonban lehetőséget biztosítanak arra is, hogy visszatekintsünk. A mobilhasználat nagy mértékben eltért a maitól 2009-ben, amikor elindítottuk a WhatsAppot. Az Apple App Store csupán pár hónapos volt. Az abban az időben elérhető okostelefonoknak a körülbelül 70 százaléka olyan operációs rendszerrel rendelkezett, amelyet a BlackBerry vagy a Nokia biztosított. A Google, Apple és Microsoft által biztosított mobiloperációs rendszerek száma - amely ma 99.5 százalék – csupán 25 százalék volt abban az időben.

Amennyiben az elkövetkezendő hét évre tekintünk előre, azokra a készülékekre szeretnénk összpontosítani, amelyeket a legtöbb felhasználónk használ. Emiatt 2016 végén, a következő készülékeket nem áll módunkban tovább támogatni a WhatsApp Messengeren.

  • BlackBerry OS és BlackBerry 10
  • Nokia S40
  • Nokia Symbian S60
  • Android 2.1 és Android 2.2
  • Windows Phone 7
  • iPhone 3GS/iOS 6

Ezek a készülékek nagyon fontos szerepet játszottak a történelmünkben, de nem rendelkeznek már azokkal a képességekkel, amelyek biztosítani tudják a jövőben tervezett szolgáltatásaink bevezetését.

Ez a döntés nem volt könnyű számunkra, de fontos volt meghoznunk, annak érdekében, hogy különböző opciókat tudjunk biztosítani felhasználóink számra, hogy kapcsolatot tudjanak tartani barátaikkal, családjukkal és azon szeretteikkel, akik a WhatsAppot használják. Amennyiben a fent említett készülékek valamelyikével rendelkezel, de továbbra is használni szeretnéd a WhatsAppot, azt ajánljuk, hogy frissíts egy újabb készülékre, mint például Android, iPhone vagy Windows Phone még 2016 vége előtt.

FRISSÍTÉS: Nem fogod tudni tovább használni a WhatsAppot a következő készülékeken:

  • Nokia Symbian S60: 2017. június 30. után
  • BlackBerry OS és BlackBerry 10: 2017. december 31. után
  • Windows Phone 8.0 és régebbi: 2017. december 31. után
  • Nokia S40: 2018. december 31. után
  • Android 2.3.7 és régebbi verziók: 2020. február 1. után
  • iPhone iOS 7 és régebbi: 2020. február 1. után

Megjegyzés: Mivel továbbá nem fogunk fejleszteni ezekre a készülékekre, néhány szolgáltatás hamarosan nem fog működni.

Utoljára frissítve: 2018. június 13.