2012. június 18.
Brian és én összesen 20 kemény munkával töltött évet dolgoztunk a Yahoo!-nál az oldal működtetésén. És igen, keményen dolgoztunk reklámok eladásán, hiszen ez az amit a Yahoo! csinált. Összegyűjtött adatokat, kiszolgált oldalakat és reklámokat árusított.
Végignéztük, ahogy a Google háttérbe szorítja a Yahoo!-t... egy sokkal hatékonyabb és nyereségesebb reklám hirdetéseket eladó cég. Tudomásuk volt róla, hogy mikre keresel rá, ezáltal sokkal hatékényabban tudtak adatokat gyűjteni mindenkiről, majd jobb reklámokat eladni.
Ezek a cégek mostanában szó szerint mindent tudnak rólunk, a barátainkról, az érdeklődési körünkről és ezeket az információkat használják, hogy jobb reklámokat tudjanak eladni.
Három évvel ezelőtt, amikor leültünk megbeszélni, hogyan kezdjünk neki a saját cégünknek, egy olyat szerettünk volna létrehozni, ami nem egy újabb reklám nyilvántartó központ. Egy olyan szolgáltatást szerettünk volna létrehozni, amit az emberek azért akarnak használni, mert múködik és pénzt spórolhatnak vele, valamint egy kicsit jobbá teheti az életüket. Biztosak voltunk benne, hogy közvetlenül is szedhetünk be díjat, amennyiben ezeket a dolgokat meg tudjuk valósítani. Tudtuk, hogy el tudjuk érni, ami minden ember célja: a reklámok elkerülése.
Senki nem kel fel izgatottan reggel amiatt, hogy még több reklámot láthasson, senki nem megy úgy aludni este, hogy arról ábrándozik milyen reklámokat fog másnap látni. Tisztában vagyunk azzal, hogy amiatt megyünk izgatottan aludni este, hogy végiggondoljuk, hogy kivel csevegtünk aznap (vagy csalódottak, hogy kivel nem csevegtünk). Azt szeretnénk, hogy a WhatsApp az a termék legyen, ami miatt ébren maradsz... és amihez elsőként nyúlsz reggel. Senki nem ugrik ki az agyból, és szalad megnézni egy reklámot.
A hirdetések nem csak az esztétikum megzavarásával járnak együtt, hanem sértik az intelligenciádat és félbeszakítják a gondolatmenetedet. Minden, reklámok eladásával foglalkozó cégnél a mérnökök többsége az egész napját adatbányászással tölti, jobb kódokat írnak a személyes adataid beszerzése érdekében, frissítik a szervereket, hogy azok tárolni tudják ezt az adatmennyiséget, és ellenőrzik, hogy ezek mind készen állnak az eladásra...És a nap végén ennek a rengeteg munkának az eredménye mindössze egy némileg eltérő szalaghirdetés a böngésződben vagy a mobilod képernyőjén.
Tudd, hogy amennyiben a hirdetés résztvevő, te, a felhasználó vagy a maga a termék.
A WhatsApp mérnökei az egész napjukat hibák javításával, új szolgáltatások építésével, kis feladatok finomítgatásával töltik, annak érdekében, hogy egy teljeskörű, megfizethető és megbízható üzenetküldő szolgáltatást hozzanak létre a világ minden telefonján. Ez a mi termékünk és egyben szenvedélyünk. A személyes adataid nem kerülnek képbe. Egyszerűen minket nem érdekel.
Amikor azt kérdezik tőlünk, hogy miért kerül pénzbe a WhatsApp, akkor mindg azt válaszoljuk, hogy "Elgondolkoztál már más lehetőségen?"